Vámos György kifejtette: 2019-ben a húsvéti költések hatására 50-60 milliárd forinttal ugrott meg az élelmiszerboltok forgalma a január-februárihoz képest, ilyen nagy kiugrás tavaly sem volt, és most sem várható.
Érezhetően megfontoltabban vásárolnak a fogyasztók, beszereznek hagyományos húsvéti termékeket, de nem annyit, mint az előző években, mert a járvány miatt kevesebb családi, baráti összejövetelt tervezne
– fogalmazott.
Hozzátette, hogy az élelmiszerek forgalma kiegyensúlyozottabb; az iparcikkek, ajándékok esetében a boltok zárva tartása is korlátozza a vásárlásokat, és ezt a webáruházak csak részben tudják pótolni.
Vámos György felhívta a figyelmet arra, hogy a háromnapos zárva tartás miatt közvetlenül az ünnep előtti napokban tömeg lehet az áruházakban, amit fontos lenne elkerülni, lehetőség szerint nem kellene az utolsó percre hagyni a bevásárlásokat.
A Spar a forgalom jelentős bővülésére számít húsvétkor. A vevők a járvány kialakulása óta kevesebbszer, de alkalmanként jóval többet vásárolnak, az áruházlánc várakozása szerint az ünnepi beszerzések során kiemelkedően megnőhet a vásárlások értéke – közölték az MTI megkeresésére.
Mint jelezték, a nagypéntek előtti nap és a húsvét előtti szombat kiemelkedő forgalmat jelent, mert legalább az egyik napon szinte mindenki elmegy vásárolni. Erős a kereslet a Spar üzleteiben a sonkák, füstölt termékek, kalácsok és bejglik, sütési alapanyagok, desszertek, édességek, illetve a tojás iránt.
A Lidl szintén élénk forgalomra számít. Az áruházlánc tájékoztatása szerint a héten várhatóan már szerdán megélénkül a kereslet, csütörtökön és szombaton pedig erősebb lesz a forgalom a megszokottnál.
A vásárlók elsősorban a különböző húsvéti sonkákat, a tojást, valamint a húsvéti édességeket keresik, a vállalat az előzetes kalkulációk alapján idén a sonkáknál 10 százalékkal nagyobb forgalomra számít a tavalyi húsvéti időszakhoz képest. A Lidl is tapasztalta a vásárlói szokások változását, a vevők ritkábban, de nagyobb értékben vásárolnak.
Az Auchan az elmúlt hetek, illetve napok alapján kiegyensúlyozott forgalmat vár, zsúfoltságra nem számítanak, mert áruházaik nagy alapterületűek; a legerősebb nap a csütörtök lehet – közölték az MTI kérdésére.